Kedves látogató ezen az oldalon tornával kapcsolatos dolgokat találsz! :)

A torna története:

A torna történetét az ókori görögökhöz szokás kötni, de nem szabad megfeledkezni arról,hogy már egyiptomi, indiai régészeti emlékeken is láthatunk tornára utaló mozdulatokat. Az ókori kínában i.e. 2000 körülire teszik a gyógytorna kialakulását, feltalálójának Huang-ti császárt tartják. A krétai kultúrában is találni sport témájú ábrázolásokat, például bika szarvai között átszaltózó tornászokat.Ezzel együtt a sporttorna valójában az ókori görögökig vezethető vissza, akik különös figyelmet fordítottak a fizikai állóképesség fejlesztésére és szinten tartására. Minden városban volt gümnaszion (tornacsarnok) ahol a férfiak gyakorolhattak. A futásokból, ugrásokból és dobásokból álló mozgásrendszert palesztikának nevezték. Az ókori Rómában a testedzéssel már csak a gladiátorok és a katonák foglalkoztak.

A mai értelemben vett szertorna alapjait német területen fektették le a 18. század második felében. Friedrich Ludwig Jahn 1811-ben megalapította  a berlini Turnvereint , a voltaképpeni első tornaegyesületet, és kialakította az ún. német tornarendszert. Ezt fejlesztette tovább a sájci Adolf Spiess, aki bevezette a kéziszerek használatát.

A FIG 1903-ban rendezte meg az első torna-világbajnokságot Antwerpenben, egyéni összetett és csapatverseny formájában, de szerenkénti világbajnokságot csak 1930-tól (nőknél 1950-től) tartottak.

Magyarországon az első nyilvános testgyakorolda 1819-ben nyitotta meg a kapuit, majd folyamatosan sorra alakultak a tornaegyletek. Hamarosan kialakult a versenyszerű tornasport, 1905-től már bajnokságokat is rendeztek.A tornaszövetség nemzetközi versenyek szervezését is vállalta : 1934-ben  világbajnokságot rendeztek. 

Olimpiákon, világbajnokságokon szereztek egyéni aranyérme(ke)t: Borkai Zsolt, Csollány Szilveszter, Keleti Ágnes, Korondi Margit, Magyar Zoltán, Pataki Ferenc, Pelle István, Ónódi Henrietta, Berki Krisztián.

A versenyek jellege: 

A torna versenyek jellegül szerint lehetnek:

- egyéni versenyek, ahol a tornászok egyénileg vesznek részt a versenyeken, és az elért eredmény a tornászoknak egyénileg számít.

-egyénenkénti csapatversenyek, ahol a tornászok a versenyen mint a csapat tagjai vesznek részt és a csapat tagjai külön-külön mutatják be gyakorlataikat; az egyénileg elért pontszám a csapat eredményébe számít be.

A versenyek rendszere életkor szempontjából:

a) gyermek

b) serdülő

c) ifjúsági

d) junior

e) felnőtt

A versenyzők

A versenyzők száma attól függ, hogy egyéni vagy csapatversenyen indulnak.

1. Egyéni versenyen a tornászok egyénileg vesznek részt. az egyéni versenyzők száma általában kötetlen, kivéve ha a versenykiírás másképpen intézkedik.

2. A csapat legkisebb létszáma két tornász.

a) A csapatot egynemű (férfi vagy nő), általában egy korcsoportba tartozó hasonló minősítésű tornászokból kell összeállítani, kivéve ha a versenykiírás másképpen intézkedik.

b) A csapat létszáma általában 6 fő, akik közül versenyszámonként a legjobb 5 tornász eredménye számít, vagyis minden versenyszámban egy-egy, a legkevesebb pontszámot elért tornász eredményét nem veszik figyelembe.

c) A verseny megkezdése után a csapatot kiegészíteni vagy a tornászokat cserélni nem szabad. Sérült tornász helyére nem szabad mást beállítani, még abban az esetben sem, ha a csapat létszáma az előírt alá csökkenne.

Mindkét nem által bemutatott gyakorlatok: 

Talajgyakorlat

A talajgyakorlatokat a korábbi évtizedekben műszabadgyakorlatnak nevezték. A talajgyakorlat számára kialakított terület 12×12 m nagyságú, rugalmas keményhab alapozású szőnyeg. A szőnyeg rugalmas kialakítása teszi lehetővé a tornászok számára a nagy magasságú ugrások végrehajtását, anélkül, hogy a talajra érkezéskor ébredő dinamikus erőhatások károsan vegyék igénybe ízületeiket. A gyakorlatok során a tornászok bizonyságot adhatnak rugalmasságról, erőről, egyensúlyérzékről és akrobatikus képzettségről. A gyakorlatok különböző ugrásokból, forgásokból, körözésekből, kézállásokból és más erőelemekből állnak, amiket nőknél táncelemek is kiegészítenek. A gyakorlatokat a nők zenére, a férfiak anélkül mutatják be. Ez az egyetlen szer, ahol a férfiak rövid sportnadrágban is bemutathatják gyakorlataikat.

Ugrás

Az ugrást korábban lóugrásnak nevezték. Az ugrást ekkor a férfiak hosszában, a nők keresztben elhelyezett (kápa nélküli) lovon hajtották végre. A mai ugrószer körülbelül 1×1 m felületű, speciális kialakítású tornaszer. Magassága férfiak esetén 1,35 m, nőknél 1,25 m. Az ugrást a versenyzők nekifutásból, rugós dobbantóról indítják. A szert két kézzel érintik, azon megtámaszkodva a test hossz- és keresztiránya mentén forgásokat végeznek, majd a kijelölt érkezési helyen fognak talajt két lábbal. A versenyzők bizonyos ugrásfajtáknál már a szer érintése előtt is végrehajthatnak forgást és csavart.

Férfi versenyszámok

Gyűrűgyakorlat: A gyűrű szer két, 18 cm belső átmérőjű fa karika, amelyek a talaj felett 255 cm-re lógnak egy szilárdan kifeszített állványzatról, egymástól való távolságuk 50 cm. Az állvány magassága 5,5 m, szélessége 2,6 m. A gyűrűk bőrhevederrel kapcsolódnak a felfüggesztő acélsodronyokhoz. A gyakorlatot a versenyzők nyugalmi függeszkedő testhelyzetből kezdik, és lendületi, erő- és tartásos elemekből összeállítva hajtják végre. A leugrás minden esetben lendületi elemből történik.

Korlát:A korlát (megalkotója a német torna atyja, Jahn volt) két, párhuzamosan elhelyezett farúd (erre utal angol neve: parallel bars). A korlát rudainak hossza 3,5 m, egymástól mért távolságuk – állítható módon – 42–52 cm, és egy állványszerkezeten 1,7 m magasságban vannak elhelyezve. A gyakorlat lendületi, forgásos és egyensúlyi elemekből áll, gyakran erőelemekkel kiegészítve. A gyakorlat elemei a rudak irányában, de arra merőlegesen is végrehajthatók

Lólengés:A ló hosszúsága 1,6 m, 1,1 m magas, a rajta elhelyezett kápák magassága 12 cm, egymástól való távolságuk – állíthatóan – 40–45 cm. A lólengés gyakorlata csak lendületi elemekből állhat (pároskörök, ollók és ellenollók, orsók stb.), valamint az – utóbbi időben többnyire kézállásból végrehajtott – leugrásból (amelynél a lendületi elemek kizárólagosságára vonatkozó szabály fölött szemet hunynak…). Mind a kötelező, mind pedig a szabadon választott ugrást csak egyszer lehet bemutatni. A lólengés két legnehezebb elemét (Vígh László edző jóvoltából) magyar tornászok mutatták be, és róluk nevezték el (Magyar-vándor – Magyar Zoltán, Sivadó-vándor – Sivadó János).

Nyújtó:A nyújtó egy acélrúd, amelynek az átmérője 28 mm, hossza 2,4 m, és a talajtól 2,80 m magasságban rögzítik egy állványzaton.A nyújtógyakorlat kizárólag lendületi elemekből állhat, körökből, fordulatokból, szaltókból stb. A szer egyik gyakran alkalmazott speciális elemét (Kovács-szaltó), az azt először bemutató Kovács Péterről nevezték el.

Női versenyszámok

Gerendagyakorlat:A gerenda 5 m hosszú és 10 cm széles, felületén filcréteget helyeznek el. A gerenda magassága 120 cm. A gyakorlatok elemei az egyensúlyérzékre épülnek: lépések, forgások, szaltók stb.

Felemáskorlát :A felemás korlát két, egymással párhuzamosan elhelyezett farúd. A férfiak által használt korláttól abban különbözik, hogy a két rúd magassága eltérő: 155 cm és 240 cm, távolságuk állítható. A felemás korláton bemutatott gyakorlatok némiképp a nyújtógyakorlatokra emlékeztetnek, miközben a tornászok a két rudat közel egyforma arányban használják (fellendülések, fordulatok, szökkenések, billenések stb.). A gyakorlatokat gyakran ugródeszkáról felugorva indítják.

Mi az a szertorna?

A szertorna különböző jellegű és különböző szereken bemutatott gyakorlatokból álló összetett sportág, amelyet nők és férfiak egyaránt űznek,részben eltérő szereken.

Milyen szerek vannak?

A férfi szertorna gyakorlatai: talaj, gyűrű, korlát, lólengés,ugrás és a nyújtó. A női versenyeken is megvan a talaj és az ugrás , további szereik a gerenda és a felemáskorlát.